Amikor a függőségekről beszélünk, sokunknak automatikusan az alkohol és a drogok jutnak eszünkbe, sokáig valóban ezek voltak a vezető szenvedélybetegségek. Manapság azonban környezetünk, életmódunk és élettempónk változásával sokféle új függőség is a porondra kerül, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket és lassan arra jutunk, hogy szinte nincs ember, aki nem függ valamitől. Fontos azonban megkülönböztetni a hétköznapi függőségeket azoktól az állapotoktól, amelyek már az életminőség romlásához, a szociális-kapcsolati funkcionalitás sérüléséhez, az érzelmi-mentális működés romlásához vezet.
„Köszönöm, nem kérek többet.” – tolja félre barátnőm a csokitorta szeletet a vendégségben, miután villájával egy falatot lekanyarított belőle és komótosan megette. „Egyszerűen nem fér belém, tele vagyok” – teszi hozzá határozottan. Hitetlenkedek magamban. El sem tudom képzelni, hogy ne egyem meg az egész szeletet. Függetlenül attól, hogy már rég jóllaktam.
„Hány gombóc lesz? – kérdezi a fagyispult túloldalán a fiatal eladó, mielőtt kezébe veszi a megfelelő méretű tölcsért. „Csak egy, többet úgysem tudok megenni.” – válaszolja a középkorú hölgy és nyugodtan szemügyre veszi a kínálatot, mielőtt választ. Mögötte állok a sorban és percek óta tipródom azon, hogy mit válasszak. A hölgy válaszára felkapom a fejem. Léteznek ilyen emberek? Számomra a fagyigombócok száma háromnál kezdődik, mindig úgy gondoltam, hogy gyakorlatilag bármennyit meg tudnék enni, de általában kettőt kérek, mert cikinek érzem. Pláne a gyerekeim előtt, akiknek csak kettő engedélyezett. Legtöbbször. Meggyőződésem, hogy aki egy gombócnál többet nem BÍR megenni, azzal valami nem stimmel.
„Bedobunk egy hamburgert?” – kérdezi a barátnőjétől a lány suli után, miután órák óta arra gondol, milyen jó lesz majd kiereszteni a gőzt a Mekiben és bedobni valamit. „Köszi, de én még nem vagyok éhes, még kitart a reggeli.” – válaszolja a barátnő, és mély levegőt vesz, amint kilépnek a tavaszi napfénybe az iskola kapuján. (Miért is lenne szempont az éhség, ha lehet egy jót kajálni és közben csevegni… ezen gondolkodom, miközben én is továbbmegyek a dolgomra.)
Bizonyára sokunknak ismerős jelenetek ezek. Jól mutatják annak az embernek a belső világát, aki a függőségnek egy olyan formájával él együtt, ami talán szinte észrevétlenül, a maga hétköznapiságával és sokféle álmagyarázattal kúszik be az életébe.
Kiirthatatlannak tűnő módon a mindennapok részévé válik és egy olyan pontig tolja el a személyt, ahol az élet problémáira, feszültségeire elsődleges – valójában átmeneti – megoldássá válik egy rajta kívül álló és a magát nélkülözhetetlennek hazudó dolog, az étel.
Félreértés ne essék: az étel nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz. Azonban nem arra hivatott, hogy belső feszültségeinket enyhítsük vele vagy megoldhatatlannak tűnő problémáinkra megoldást kínáljon.
Ha kíváncsi vagy a válaszokra, iratkozz fel az ingyenes, 5 részes minikurzusomra, melyben részletesebben is mesélek arról a kondícióról, melyet a tudomány mai állása szerint ételfüggőségnek nevezünk.
Fotó: Földes Katalin
Ételfüggőség tanácsadói munkámat rendszeres szupervízió mellett végzem. Szupervízor: Esther Helga Guðmundsdóttir, Infact School, Izland
Iratkozz fel a hírlevelemre, ha az ételfüggőségen túl is szívesen olvasnál tartalmakat mentális egészség témában, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogy hova fut ki ez a platform.
2024 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum | Süti szabályzat | Made with 
by Dówebdesign