Nagy Eszter

vagyok, mentálhigiénés lelkigondozó, képzésben lévő reflektív addiktológiai szakember és ételfüggőség tanácsadó.

Ha a saját történetemben keresem a segítő hivatásom gyökereit, rendszerint a 17 éves Eszterrel találom magam 1995 nyarán, egy Balaton melletti kert diófája alatt.

Ott fogalmazódott meg bennem először, hogy a segítő hivatásban képzelem el magam, amint a lehetséges továbbtanuláson gondolkoztam. Több oka volt annak, hogy az utam akkor az angol szakra vezetett a Pázmányra, de még az egyetem megkezdése előtt egy évet töltöttem Angliában önkéntes betegápolóként, amely élmény és tapasztalat életre szóló meghatározottságot adott a számomra, az ott szerzett tapasztalatok kitörölhetetlen és alapjaiban meghatározó módon identitásom részévé váltak.
Az angol-teológia szakpár elvégzése után a SOTE-ra vezetett az utam, ahol mentálhigiénés lelkigondozást tanultam, de ami ennél sokkal fontosabb, 

úgy éreztem, hazaérkeztem.

Abba a szemléletbe, abba a hivatásba, arra az útra, ami önazonos a számomra.

Fotó: Földes Katalin

Magánéletem alakulása nyomán mégis az angol maradt számomra sokáig az a láb, amire szakmai életemben támaszkodtam, ám az évek során fokozatosan erősítettem a bennem lévő segítőt is: 

pszichodrámát tanultam (Magyar Pszichodráma Egyesület) majd bibliodráma (szintén MPE) és gyerekdráma vonalon (Kende Hanna) is képeztem magam. 

Sokat dolgoztam csoportokkal önismeretben különböző dramatikus eszközökkel, majd érdeklődésem a reziliencia (Rick Hanson), a pozitív pszichológia (Barbara Fredrikson) és az erősségközpontú megközelítés (Ryan Niemiec) felé fordult, és a szemléletem rengeteget alakult, változott az évek során.

Mindeközben a saját önismeretben is elszánt vándorként járom, keresem, építem az utamat. 

Fontos felismerések és megélések mentén a közelmúltban érdeklődésem a függőség dinamikája és természete felé fordult, különös tekintettel egy olyan részterületre, ami szinte észrevétlenül kúszik be az arra hajlamos függő életébe és teremt egy idő után diszkomfortos, elégedetlenséggel és nyomasztással teli, egy idő után élhetetlennek tűnő életet: ez pedig az ételfüggőség. 2024 kora tavaszán egy nemzetközi képzés (INFACT School) keretein belül ételfüggőség tanácsadói képesítést szereztem, és saját érintettségem révén is rendkívül fontossá vált a számomra, hogy ezen a hazánkban egyelőre hanyagolt, peremen lévő addiktológiai területen edukációval, tanácsadással segítsem azokat, akiknek problémás az ételhez való viszonyuk és ennek hátterében az ételfüggőség (is) meghúzódhat. 

Az élethosszig tartó tanulás híve vagyok,

jelenleg a Pécsi Tudományegyetem reflektív addiktológiai szakember képzésében bővítem szakmai kompetenciáimat.

Számomra az önismereti úton való haladás életem, életünk legnagyobb kalandja, és megtiszteltetés, ha kísérhetem ezen az úton a hozzám fordulókat.

Végzettségeim

  • Angol bölcsész, tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2002
  • Hittantanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2002
  • Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító, Kodolányi János Egyetem, 2009
  • Mentálhigiénés lelkigondozó, ifjúsági és sport szakirány, SOTE Mentálhigiéné Intézet, 2005
  • Pszichodráma asszisztens, Magyar Pszichodráma Egyesület, 2013
  • Bibliodráma vezető, MPE, 2014
  • Gyerekdráma képzés, Kende Hanna Gyermekpszichodráma Egyesület, 2015
  • Tréner, Vintage Akadémia, 2022
  • Ételfüggőség tanácsadó – Food Addiction Professional, INFACT School (International School for Food Addiction Counseling and Treatment), 2024
  • Reflektív addiktológiai segítő szakember, Pécsi Tudományegyetem, 2024/25
Köszönöm a bizalmadat!

Hamarosan érkezik az első levél, remélem, hasznosnak, inspirálónak találod majd!

Eszter